
Vir
Olyan jó érzés izgalommal várni valamit. Legyen az találkozás, meghatározó esemény, utazás. Ilyenkor úgy érezzük olyasmi következik, amit megérdemlünk, amire szükségünk van.
Pénteken elutazunk, a jól megérdemelt nyaralásunk kezdetét veszi. Évek óta nem voltam tengerparton. Az utóbbi néhány nyár valahogy elszaladt, külföldi út nélkül. Vagy nem tehettük meg anyagi okok miatt, vagy éppen akkor kezdtem az új munkahelyemen, amikor utazhattunk volna, vagy a férjemnek voltak fontosabb teendői.
Bevallom, most nagyon rám fog férni egy kis pihenés és környezet változás. Még az esküvői előkészületeket sem pihentük ki, ráadásként pedig a nagy napot követő néhány hét is tartogatott meglepetéseket. Már éppen elveszettnek, kiégettnek kezdtem érezni magam, mert arra sem nagyon volt időnk, hogy kiélvezzük házasságunk első heteit. Nászútra nem mentünk még, és igazából ezt sem nevezném annak, mert nem kettesben utazunk, hanem barátokkal. Mégis ez most a mentsváram, ebbe kapaszkodok, hogy kibírjak még két monoton napot a munkahelyemen, és már előre érzem, hogy az órák vánszorogni fognak. Na de utána… 🙂
Elhatároztam, hogy a nyaralás folyamán feltöltődöm friss, pozitív energiával. Nagyon kell most az nekem, mert érzem magamon, hogy lemerültem. Napközben strandolás, kirándulás este pedig séta, étterem és koktélozás. Néhány órát olvasásra is fogok szánni. Két könyvet is kaptam mostanság és mindegyik nagyon tetszik. Az egyik egy csajos, romantikus történet, ami Párizsban játszódik, a másik pedig egy Agatha Christie Poirot regény. (Mivel szenvedélyem az olvasás valószínűleg írok majd a könyvekről is a blogon. Kicsit elkanyarodtunk..)
Az a baj a várakozással, hogy amint elérjük a célt véget ér. Akkor elkezdődik valami más, és akármilyen kellemes és örömteli is az, mégis valami hirtelen elveszik, ami után kis üresség marad. Ilyenkor megint új célra van szükségünk, kell valami, amit megint várhatunk. Amíg újra és újra megtaláljuk ezt a kis célt, addig érdemes minden nap mosolyogva kelni, vagy legalábbis megpróbálni azt. Terveim szerint nyaralásunkról képekkel illusztrálva írok majd.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: