Megtaláltam egy írásomat, amit 2010 júniusában vetettem “képernyőre”. Meg is feledkeztem róla, de most jó volt újra elolvasni. Anno 2010-ből:
“Egyszer fent, egyszer lent”.. Hányszor halljuk.. Egy a számos közhely közül, amelyeket az élet nagy periódusaiban – általában amikor épp nagyon lent vagyunk- mondogatunk magunknak, vagy éppen valamely barátunk, szerettünk próbál bennünket ezzel a magasztosnak nem mondható bölcsességgel vígasztalni. És valóban úgy tűnhet, hogy benne rejlik a vigasz, hisz kijelentjük, hogy voltunk, és leszünk is mi még fent, hajjaj..! Kecsegtet továbbá az ideiglenesség érzetével, tehát azzal, hogy jelen helyzetünk pillanatnyi állapot, keserűség. A valóságban persze nem egy pillanatig tart, hanem hetekig, hónapokig, ne adj Isten évekig. Ilyenkor elkönyvelhetjük, hogy éppen lent vagyunk és több lehetőségünk is van ezen időszak eltöltésére:
1. Lázadunk a sorsunk ellen, önsajnálatba burkolózunk és az egész világot hibáztatjuk szerencsétlen, sanyarú életünkért/élethelyzetünkért. Ebben az esetben van szó az otthon ülés, sorozatfüggés, nassolás, sírás, ágyban fekvés FELVÁLTVA komboról. Általában egy idő után már ezek se feledtetik még pillanatokra se a gondokat, ettől aztán még dühösebbek leszünk és még jobban haragszunk a világra. Ezzel a “lent” időszaka meghosszabodik, és az esetek nagy részében ezt magunk is tudjuk. De erőnk már nincs változtatni, vagy az akarat maga hiányzik.
2. Éppen ebben a rossz és kilátástalannak tűnő időszakban erősödünk meg leginkább. A sérelmeket és fájdalmakat nem daccal és vádaskodással fogadjuk, hanem valaminek, amit át kell vészelni, le kell gyűrni minél hamarabb. Elismerjük ugyan, hogy nem érezzük jól magunkat életünk ezen szakaszában és azt is, hogy számos probléma megoldása vár még ránk. DE! Felismerjük azt is, hogy mindehhez erőre van szükségünk, amit csak saját akaratunkból meríthetünk. Ebben az esetben is ez az időszak fájdalmas és gondokkal tarkított lesz, de itt van egy nagyon fontos dolog, amit megteszünk: Segítünk saját magunknak, hiszünk abban, hogy saját lelki erőnkkel túljutunk a lidércen. És ez be is fog következni, előbb, mint a feljebb említett hozzáállás esetében.
Namármost. Felvázoltam két alaphozzállást. Természetesen ez azért nem ennyire sarkított, de szándékosan pont a két végpontot jelöltem meg. Az 1. számú szituáció a gyakoribb – véleményem szerint- . De az az egyszerűbb is, az is tény. A 2. szituáció idealizáltnak tűnhet. Ugyan ki képes így kezelni egy mélypontot? Mi ez a “Segítünk saját magunknak, hiszünk abban, hogy saját lelki erőnkkel túljutunk a lidércen.” maszlag? – Tehetjük fel ezeket a kérdéseket. Pedig szerintem mindenki képes rá, hogy segítsen saját magán gondolkodása átformálásával. De mennyivel egyszerűbb mosni kezeinket és visszavonulni, depresszióba esni, hisz az élet mérte ránk ezt a csapást, mi vagyunk az “áldozat”, akinek most megjár, hogy kiszenvedje magát. De sokáig tartoztam jómagam is a kiszenvedős típusba. 🙂 Kevés ember tudott nálam jobban szenvedni, amikor eljött a “lent”, és kevés ember tudta kevésbé értékelni, mint én, ha eljött a “fent”. Tragikomikus :). Végre valahára, ki tudja miért, bennem valami változott. Jelenleg a “lent” korszakot élem, immáron sokadszor. És talán belefáradtam az önsajnálatba és a szenvedésbe, mert most szembe készülök szállni bármivel, ami még jön. Ugyanis kiderült, hogy ami eddig történt, az csak a kezdet volt, az elkövetkezendő idők tartogatják még csak az igazi nehézségeket, a nagy megpróbáltatásokat. Meg kell most ijednem? Lehet. Meg vagyok ijedve? Az biztos. De hátrálásról szó sem lehet. Nem hagyom magam legyűrni. Jöjjön bármi, tárt karokkal fogadom, átölelem, magamhoz szorítom, és amikor már biztonságban érzi magát a karjaimban egyszerűen megfojtom.. Szépen sorban mindet. Addig, amíg ennek a “lent”-nek a démonjai elfogynak, és végre felváltja a “fent”. Azt pedig őriznem kell, amíg csak lehet, minél tovább távol tartva azt a másikat.. Mert arra ugyanis már rájöttem, hogy az sajnos mindenképpen visszatér, maximum annyit tehetünk, hogy megnehezítjük a dolgát.
Ennyit az “Egyszer fent, egyszer lent”-ről. Így már nem is tűnik annyira közhelynek ugye? 🙂
(És milyen jól tettem, hogy akkor a 2. verziót választottam. :))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: