Olyan sokszor hallani azt, hogy nem tudunk örülni az apró dolgoknak és mindig valami újra, jobbra, szebbre vágyunk. Alighogy elértünk valamit, már nem is tűnik olyan nagy dolognak és rögtön más kerül sóvárgásunk középpontjába. Sokan elmondják, hogy ennek nem kellene így lennie és csak rajtunk múlik, hogy elkezdünk-e figyelni az apró örömökre, megéljük-e azokat teljes odaadással.
Azt tapasztalom, hogy sokszor az sem hiszi el, hogy ennek így kell lennie, aki mondja. Üres kliséket mindenki tud szajkózni, aztán azzal a lendülettel el is felejti, hogy a nagy bölcsességet a gyakorlatba is át kellene ültetnie. Az emberek képmutatóak. Mindannyian álarcot hordunk, csupán az álarc színe, formája különbözik attól függően, ki mit szeretne mutatni kifelé, a nagy ítélőszéknek. Hiába mondja valaki, hogy örülni kell a kis dolgoknak, tesz úgy, mintha elégedett lenne, ha esténként elalvás előtt mardosó irigység és émelyítő, tehetetlen sóvárgás “ringatja” álomba.
Szerintem ez a nőkre jellemzőbb. Az is lehet, hogy a férfiak jobban leplezik, nem tudom. Miért keres a barátnőm többet? Miért keres a barátnőm férje többet, mint az enyém? Miért ők mennek a hosszabb és drágább nyaralásra? Miért fogyott le szülés után olyan hamar és én miért nem? Miért nem mi örököltünk egy lakást? És ezután jön a sóvárgás, az újratervezés. Előkerülnek az új célok, és ezzel nincs is semmi baj. Csak az öröm egy pillanatig tart, miután a feladat kipipálva. Akkor jönnek rá, mennyire nem számítanak ezek a dolgok, amikor valami sokkal fontosabbat veszítenek el. Egészséget, társat, barátot.. Ezeket a dolgokat semmi nem pótolja. Az igazi sóvárgás csak ekkor ismerszik meg.
Olyan kevesen élvezik igazán az életet, és olyan sokan tudják elmondani (szavakkal!), hogy mit és hogyan kellene másképp csinálni. Tudom, hogy ez nehéz. Nekem sem mindig megy, sőt.. De megpróbálom megtanulni az elégedettséget (elérni). Most éppen több dolog is van, aminek örülhetek. Rendeződtek a dolgaink, jobb a helyzetünk, nyaralni megyünk. Mindegy, hogy hova és mennyiért. Megyünk és kész. Nincs sóvárgás. Együtt leszünk, esténként elégedetten alszunk majd el egymás mellett és megköszönjük, hogy ott lehetünk, egymással lehetünk. Ez minden nap eszembe fog jutni. Ha minden nap szánunk legalább 1-2 percet arra, hogy átgondoljuk, mi az a pár dolog, aminek jelen helyzetünkben örülhetünk, akkor már tettünk egy lépést, hogy örök elégedetlenségünket jóleső elégedettségre cseréljük. Én meg fogom próbálni, mert megérdemeljük, hogy örüljünk mindennapi munkánk gyümölcsének, a kis életünk minden apró örömének. És ti? Megpróbáljátok?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: